Kerti Tavak Vízminősége

Kerti Tavak Vízminősége

 

Amikor a kerti tó vízminősége kerül szóba, akkor a legtöbb kezdő tavas, illetve a témával ismerkedők nagy része, egyből a víz optikai jellemzőire asszociál. Vagyis a víz minőségét a víz átláthatóságával hozza összefüggésbe, pedig a valóságban ettől lényegesebben többről van szó!

Természetesen esztétikai szempontból nem mellékes, hogy tavunk vize mennyire áttetsző, vagyis milyen mértékben vannak benne lebegő részecskék (alga, halürülék, zooplanktonok, fitoplanktonok), hiszen senkinek sem mindegy hogy tud e gyönyörködni halaiban.

Azonban a tóban lakó élőlények számára ennél sokkal fontosabb, hogy a tó víz, amiben élnek számukra a legoptimálisabb legyen, a tó vize mentes legyen minden, rájuk nézve káros hatású vegyületektől, valamint a számukra optimális keménységgel (Kh, Gh), kémhatással (pH) rendelkezzen, hiszen csak is a megfelelő vízértékekkel rendelkező tóban képesek hosszútávon egészségesek maradni, megfelelően, stresszmentesen fejlődni, szaporodni.

Tavunk vízminőségét illetve paramétereit tesztelés nélkül lehetetlen megállapítani. Sok esetben nem is gondolnátok, de a halbetegségek kiváltó oka 90%-ban a nem megfelelő minőségű tóvíz következménye. Víztesztek beszerzése nem bonyolult és jóval olcsóbb, mint egy halállományt, majd tavat kezelni baj esetén. Ha menetrend szerint teszteljük tavunk vizét megelőzhetjük, elébe tudunk menni az előbb vagy utóbb bekövetkező problémáknak, ami végzetes lehet tavunk élővilágára.

AMMÓNIA

Csendes gyilkosnak is nevezzük, hiszen láthatatlan és szagtalan a vízben. A tóban és a szűrőben élő autótróf baktériumok a halak ürülékéből, vizeletéből illetve a kopoltyúkon át kijutó fehérje bontásából keletkező ammóniát (NH3) oxigén jelenlétében hidroxil-aminná (OH-NH2) alakítják át, majd ezt követően nitritet (NO2) állítanak elő belőle, ami még mindig mérgező a halaink számára! Mindkét folyamatot a nitrosomonas baktérium fajok végzik. A következő fázisban átadják a stafétabotot a nitrobacter fajoknak, amelyek a halakra nagyon veszélyes nitritet átalakítják veszélytelenebb nitráttá (NO3), amivel már tavi növényeink boldogulnak, számukra fontos tápanyagként szolgál és ezzel tökéletesen kiegészítik a biológiai szűrést. De erről írtam már nektek korábban a Hasznos baktériumok elengedhetetlen szerepe tavunk ökoszisztémájában című cikkemben.

Mivel halaink folyamatosan bomlásterméket termelnek nagyon fontos gondoskodnunk a folyamatos nitrogénkörforgásról. Akinek esetleg fúrtkútról feltöltött tava van ott sajnos nagy a lehetősége a szennyezett talajvíz, vagyis az ammóniás vízre. Mindenképpen teszteljük a feltöltés vagy vízpótlás előtt a vizet ammóniára (SERA NH4/NH3 vízteszt), illetve tavunk vizét is. Az ammónia és a nitrit szintje optimális esetben nulla közelinek kell lennie!

Hideg vízben 2szer kevésbé toxikus, mint melegebb tóvízben, hiszen a hidegebb víz több oxigént és hidrogént tartalmaz. Magasabb pH-val párosulva, még veszélyesebb, mert kevesebb Hidrogén-ion van jelen a vízben, éppen ezért kevesebb ammónia (NH3) ionizálódik át ammónium ionná (NH4), ezáltal több szabad ammónia marad a vízben.  Kois tavakban a megfelelő ammónia szintje 0,00 mg/l. Már egészen pici mennyiségben is toxikus tud lenni (0,25 mg/l). Ezen a ponton már a halakat nagy mértékben befolyásolja az ammónia jelenléte.

Az ammónia számos forrásból származik, és nagyon mérgező a vízi környezetben élő halak számára. Ami szabadszemmel is látható figyelmeztető jel, amikor a halak uszonya, bőre megég (ammonia burn). De sajnos más problémákat is okoz az ammónia vagy a nitrit, amit szabadszemmel nem lehet észrevenni, csak amikor már másodlagos hatás jelentkezik. Akkor már nagyon nehéz visszahozni a halainkat.

A halak természetesen kiválasztják az ammóniát. Légzéskor az ammónia felszabadul a halak kopoltyúszövetéből. De a vizeletükkel és az ürülékükkel is belekerül a tóba. Ezenkívül a lebomló szerves törmelék (rothadó anyagok) és a megnem emésztett haltápok is ammóniát hoznak létre. Ha az ammónia felhalmozódik, halaink elpusztulnak. Az ammónia rendkívül mérgező, még alacsony szinten is, a tó összes lakója számára. Toxikus, már egészen pici mennyiségben is (0.25mg/liter). Roncsolja a vörös vértesteket (ezek szállítják az oxigént a vérben), károsítja a kopoltyúszöveteket is, ami akadályozhatja az oxigén szállítását. Ha kopoltyú lemezek megsérülnek, nem tudnak rendesen működni, a halak nem tudják kiválasztani a testükben felhalmozódó ammóniát. Az ammónia belsőleg felhalmozódik, ami hal legyengülését, halálát eredményezi. A sérült kopoltyúlemezek ideális környezetet biztosítanak a baktériumoknak és a parazitáknak is. Továbbá a legyengült halak védtelenek és fogékonyak más másodlagos betegségekre (bakteriális fertőzések, gombás fertőzések, vírusos fertőzések). Ezeket a szabadszemmel jól látható betegségeket szerintem már sokan jól ismeritek, hiszen számtalan halbetegséggel találkoztatok akár a saját tavatokban, akár a médiában. Kivétel nélkül mindenki a tünetet kezelte, kisebb nagyobb sikerrel, és nem pedig az okot szüntette meg!

Mi a teendő ha ammónia van a tavunkban:

  1. Használjunk ammónium (NH4) és ammónia (NH3) víztesztet a kerti tavunk és a vízforrás kontrolálására (SERA ammónium/ammónia Teszt )
  2. Győződjünk meg arról, hogy tavunk szűrése megfelelő, a szűrőrendszer és a tó teljes bioterhelése egyensúlyban van. Az optimális szűrés érdekében a tóvizet 1-2 órán belül egyszer át kell vezetni a szűrőn, és a szűrőnek és a szivattyúnak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy kezelje ezt a vízhozamot.
  3. Adagoljunk hasznos baktérium kultúrákat a szűrőnkhöz és tavunk vizéhez. Az iszaplebontó baktériumok (SchlixX), nitrifikáló baktériumok (VELDA Bacterial) baktériumok a nitrogénciklus motorja, és jótékony baktériumok nélkül (emAQUA) az ammóniát nem lehet eltávolítani a vízből. A legtöbb tó érett állapotában erős baktériumpopulációt hoz létre, és nem szükséges kiegészíteni, de bizonyos esetekben ez fokozhatja a bioszűrést. Ha a víztesztjeid magas ammóniaértéket mutatnak, az azt jelenti, hogy tavad baktériumai küzdenek a felesleg lebontásában, így további hozzáadása csak javítja a víz minőségét. Annak ellenére, hogy számodra valószínűtlen a beállt tóvízedben lévő alacsony baktériumszint, a koncentrált baktériumokkal történő kiegészítés segíthet csökkenteni az ammóniát, miközben megpróbálod megoldani a többi problémát (rossz szűrés / szellőzés stb.).
  4. Gondoskodj megfelelő oxigén ellátásról, tó szellőztetésről. A baktériumok nem működnek oxigén nélkül, és alacsony oxigénviszonyok mellett küzdenek majd az ammónia és a nitritek lebontásában. Mind az aranyhalaknak, mind a koiknak sok oldott O2-re van szüksége, hogy egészségesek maradjanak. Az ammónia szint emelkedése alacsony oxigéntartalmú stagnáló vízhez vezethet, így a levegőztetők hozzáadása javítja a körülményeket. A vízesések, csobogók és a szökőkutak a természetes levegőztetés azon formája, amikor oxigénnel dúsítod tavad. Akinek nincs, használhat kompresszort, légpumpát, levegőporlasztó köveket, diffúzorokat . Ezek segítségével állandó és stabil oxigénellátást biztosítva egész évben, mind a halak, mind a baktériumok számára.
  5. Gondoskodj megfelelő minőségű haltápról és ne etesd túl a halakat. A jó minőségű takarmányok, növényi és állati fehérjéből készülnek, minimális adalékanyaggal. Könnyen emészthető és vitalizáló hatásúak. Éppen ezért kevés salakanyag kerül a tóba emésztésük után. Az etetési szabályokat is érdemes betartani. Többször kevesebbet és mindig csak annyit amit 2-3 perc alatt elfogyasztanak.
  6. Vásárolj zeolitot. A kerti tavak esetében a zeolitot alkalmazhatjuk a szűrőben, szűrőtavakban, szűrőpatakokban, csobogók alá helyezve, illetve a tóban közvetlenül. A zeloit egy rendkívül sokoldalúan felhasználható anyag, amit az akvarisztikai, kerti tavas vízkezelés (kémiai szűrés) mellett a gyógyászatban, a mezőgazdaságban és az iparban is használnak. Az anyagszerkezetének köszönhetően rendkívül hatékony a bomlástermékekből keletkező ammónia megkötésében, és mivel ioncserélő, adszorpciós tulajdonságokkal bír, szinte minden a vízben lévő nem kívánatos anyagot (foszfátok, ammónia) képes megkötni. Nagy abszorpciós kapacitással rendelkező ioncserélő tulajdonsága miatt elsősorban ammónia mentesítő. A zeolit helyes adagolása 1 kg/m³.

 

AkosKerti Tavak Vízminősége

Related Posts