Krizantém (Chrysanthemum) a japán kertekben
Japán és Kína hagyományos növénye. Mi csupán temetővirágként gondolunk rá, hibásan.
Neve szó szerint aranyvirágot jelent. (🇬🇷 chrysos=arany +anthemion=virág)
Japánban az őszt a hegyek vidám piros-sárga színváltása mellett a krizantémok pazar pompája jellemzi. A krizantémok gyakran sziklakertben díszlenek, ahol a nagyobb sziklák a hegycsúcsokat szimbolizálják, a kavicsok a folyómedret idézik, a fehér virágok a havat, a vörösek, sárgák a juharokat.
Ezért mi japánkertekbe mindenképpen alkalmazzuk.
A krizantém története
Időszámításunk előtt 550-ben már említést tesznek róla, a Song-korban pedig már nemesítették. A különböző fajtáknak festői neveteket adtak: Aranycsengő, Alabástrom medence, Bíbor rákolló, Ezüsttál.
Kínában főleg a szokatlan színű, formájú fajták a kedveltek. A krizantém Kínában az ősz jelképe, ünnepét a 9. holdhónap 9. napján tartják. A művészetek mindenkor előszeretettel dolgozták fel, megjelent a költészetben, a festészetben, a faragványokon és hímzéseken.
A buddhista oltárokon gyakran láthatjuk ezt a virágot, pozitív energiát tulajdonítanak neki, a Yang energiát jelképezi, jó szerencsét, vidámságot hoz a házba.
A 8. század táján került át Japánban, kiku néven, ahol még nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint Kínában. A kiku nem más, mint a pedáns, részletekre figyelő japán cserepes krizantémtermesztés. Hamarosan kezdetét veszik a krizantém fesztiválok.
A krizantémot a japán uralkodók jelképükké választották, és hivatalos címerük lett.
Japán legmagasabb állami díját a krizantém rendjének nevezik. 1888 óta, csak 100 ember kapott ilyen díjat. A Japán állam emblémáján is látható, díszíti a parlament terét és az útlevelük borítóját. A múltban a krizantém a japán lovagok – a szamurájok sisakjára volt felfestve (kabuto) és a felkelő napot jelképezi, azaz Japánt.
Japán és Kína még mindig vitatja a jogot, hogy e gyönyörű virág a szülőhelyévé váljon.
A 18. században bukkant fel az európai kertészetekben. Először Hollandiában, majd Franciaországban, később Angliában terjedt el. 1830 óta nemesítik, és az 1930-as évektől intenzíven termesztik. Míg az 50-es évekig a nagyvirágú fajtákat kedvelték, később az egyszerűbb, féltelt vagy szimpla színes virágú fajták váltak divatossá. A nemesítés fő szempontjai a rövid tenyészidő, a koraiság és a hőmérséklettel szembeni jó alkalmazkodóképesség.